A fürdőszoba berendezése kapcsán számos szakember munkáját kell megfelelően koordinálni ahhoz, hogy minden szempontból kifogástalan legyen a helyiség. A szaniterek és a burkolatok kiválasztása mellett a kiegészítőkre is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Otthonunk egyik legfontosabb helyisége, a fürdőszoba
Jogos a kérdés, miszerint miért az egyik legfontosabb helyiség otthonunkban a fürdőszoba? A fürdő meghatározza lakásunk komfortját, éppen ezért a berendezése roppant nagy figyelmet igényel. Nem újkeletű igény ez, hiszen a fürdés rituáléja már az ókorban is nagy hangsúlyt kapott. A fürdés közösségi tevékenység volt évszázadokon át, saját fürdőháza csak a gazdag családoknak, míg saját fürdő helyisége csak az uralkodóknak volt.
A vezetékes vízellátás bevezetését, és a csatornahálózat kialakítását követően egyre több lakóháznak lett saját fürdőszobája, az 1900-as évektől pedig szépen lassan növekedett és bővült a helyiség alapterülete, felszereltsége, komfortfokozata és funkciója. Napjainkban a tisztálkodás mellett a feltöltődést és a felfrissülést is segíti, így a fürdőszoba berendezése egy cseppet sem elhanyagolható kérdés.
Érdekesség! A viktoriánus korszakban, a fürdőszobákban teljesen megszokott berendezési tárgy volt a csillár, a szőnyeg, és egy-egy kép a falakon.
A fürdőszoba tervezése – Mire érdemes figyelni a lakásfelújítás során?
A lakberendezés számos esetben kéz a kézben jár a lakásfelújítással. Ilyenkor elengedhetetlen feladat, hogy számba vegyük a fürdőszoba tervezésével kapcsolatos legfontosabb szempontokat.
- Milyen a helyiség fűtése?
- Milyen állapotban van az elektromos vezetékrendszer?
- Milyen a melegvíz szolgáltatás, és a víznyomás?
- Hogyan biztosítható a fürdőben a szellőztetés?
- Van-e a helyiségben természetes világítás?
- Hogyan ügyelhetünk maximálisan a biztonságra?
Ezután következhet a helyigény kérdésköre, majd a méretezés, illetve a fürdőkád, a zuhanyfülke, a wc, a bidé, a mosdó, és a csaptelepek típusának kiválasztása. Ehhez szorosan kapcsolódik a burkolatok kiválasztása is, vizes helyiség lévén a hidegburkolatok bizonyulnak megfelelő választásnak. A kőburkolat, és a kerámiaburkolat igen népszerű, üveg-, mozaik-, és kerámiacsempe is remek választás a kád és a mosdó körüli burkoláshoz.
Ha átvettük a legfontosabb kérdéseket, kezdődhet a fürdőszoba berendezése, a berendezési tárgyak és kiegészítők kiválasztása.
A fürdőszoba berendezése: A legfontosabb tudnivalók
A fürdőszoba ideális esetben a lakás intim részében található, a keleti, északi, és északkeleti tájolás is megfelelő. A fürdő alapfunkciói a fürdés, a mosakodás és a wc használat, ám mielőtt a fürdőszoba berendezése megkezdődik, fontos tisztázni a kérdést, hogy ebben a helyiségben történik-e majd a mosás, a szárítás, és a vasalás. Ebben az esetben nagyobb alapterületre, több helyre, és több tárolóra lesz szükség, mint egy kis helyiség esetében.
Míg a garzonlakások fürdőjében általában csak egy zuhanyfülke és egy mosdó fér el, addig a nagyobb fürdőkben akár jakuzzi, és szauna is helyet kaphat. Ha közepesen nagy a fürdőnk, remek helytakarékos megoldás a beépített kád, és a pultos mosdó is.
Fontos tudni! A fürdőszoba berendezése során ügyelni kell a méretezésre is. Egy profi lakberendező figyel arra, hogy milyen magasan, és egymástól milyen távolságra legyen a wc, a kád, a mosdó, a zuhanykabin, de még a törölközőtartó is.
A szaniterárukat célszerű együtt vásárolni, így a stílus és a szín mellett a harmóniát is biztosíthatjuk a helyesen megválasztott szanitergarnitúrával. Sokféle szín és forma közül választhatunk, ám az elsődleges szempont az, hogy felületük könnyen tisztítható kell, hogy legyen.
A fürdőszoba berendezése, és a kiegészítők kiválasztása
A fürdőszoba berendezése nem merül ki a szaniterek és a burkolatok kiválasztásában, hiszen – ahogyan már korábban is kifejtettem – a fürdő napjainkban a feltöltődés egyik helyszíne is.
Amennyiben a szaniterek egyszínűek, bátran játszhatunk a burkolatok színéve és mintájával, de ügyelni kell arra, hogy a sötét és világos színek, illetve a minták változtathatnak a térérzékelésen. Emellett apróbb kiegészítők is helyet kaphatnak a fürdőnkben, ilyen lehet pl. egy-egy virág, stílusos tároló kosár, polc, és az illatszerek tárolója is. A kilépő szőnyegek anyag és puhasága szintén növelheti a komfortérzetünket, ahogyan egy-egy vászonkép is.
A törölközőszárító radiátor igazi jolly joker, ahogyan a törölközők, ágyneműk és pizsamák számára kiválasztott praktikus, jól szellőző tároló szekrény is. A gyerekek számára vásárolhatunk színes sámlit, a fürdéshez használt játékokat pedig hangulatos tároló dobozban rejthetjük el.
Miért érdemes lakberendező segítségét kérnünk?
Ahhoz, hogy a fürdőszoba minden szempontból megfeleljen az igényeinknek, sok kérdést kell magunkban tisztázni. Egy lakberendező segíthet abban, hogy mindent megfelelő logikai sorrendben építsünk fel, így a tervezéstől a megvalósításig gördülékenyen megy majd a lakberendezés.