Egy lakberendező számára izgalmas kihívás megálmodni a gyerekszoba átalakítását. A gyerekszoba berendezése közben a lehetőségeknek csak a kreativitás szabhat határt, a színek, a burkolatok, a berendezés, és a kiegészítők színes palettája áll rendelkezésünkre.
A gyerekszoba berendezése – Hogyan tervezzünk előre?
Ahogy nőnek a gyerekek, úgy a babaszoba – funkcióját tekintve – lassacskán átalakul gyerekszobává, ennek megfelelően célszerű a helyiség stílusát és berendezését is a növekvő csemete igényeihez igazítani. A gyerekek életkora meghatározza a térigényüket, növekedésük minden korszakában más a fontos a tárolást és a berendezést illetően.
A gyerekszoba többfunkciós helyiség. A csecsemővel ellentétben egy óvodáskorú gyermeknek már a játékok tárolásához is nagyobb helyre van szüksége, emellett asztalra, székekre is kell gondolnunk. Az iskolás gyermek még játszik, ám a szoba lesz a tanulás helye is, így alvásra, játékra, tanulásra, és tárolásra egyaránt alkalmassá kell tenni a szobát.
Építkezéskor, illetve egy lakásfelújítás során érdemes átgondolni a gyerekek elhelyezését, majd az igényekhez megfelelően kell igazítani a helyiség jellemzőit, legyen szó a lámpák helyéről, az elektromos kiállásokról, vagy az egyedi méretezésű bútorok elkészítéséről.
Milyen a tökéletes gyerekszoba? – A gyerekszoba jellege, helye, biztonsága
Fontos, hogy a gyerekszoba berendezés során néhány alapvető szempont már adott legyen. A szoba legyen jó benapozású, ne legyen túl távol a szülők hálószobájától, és a fürdőszobától, illetve legyen hely a mozgáshoz is. Iskoláskorig fontos a lehető legnagyobb padlófelület a játszáshoz.
A gyerekszoba biztonságáról szintén gondoskodnia kell egy lakberendezőnek – már ami a gyerekszoba berendezését illeti. A legfontosabb tudnivalók:
- A bútorok legyenek stabilak, a sarkok ne legyenek élesek.
- A magas polcokat a falakhoz kell rögzíteni, és amennyiben megoldható, kerüljük az üvegajtós szekrényeket.
- A kisebb gyerekek esetében gondoskodjunk védőkorlátról az ágynál.
- Az ablakok és ajtók legyenek biztonsági zárral felszerelve, az ablak alá ágyat vagy széket ne tegyünk.
- Használjunk rejtett elektromos vezetéket, rögzített lámpát, a konnektorokba pedig mindenhol kerüljön konnektorvédő.
A berendezés kiválasztása – Mikor mire lesz szükség?
Attól függően, hogy milyen életkorban van egy gyermek, más és más berendezésre lesz szükség a szobájában. Éppen ezért a gyerekszoba berendezése gyakorlatilag folyamatosan napirenden van, amíg a gyermek el nem éri a kamaszkort, amikor már szívesebben gondoskodik saját maga a szoba stílusának kiválasztásáról. Mire kell ügyelnünk?
- A csecsemő szobája – A csecsemő környezete leszűkül a gyermekágyra, ezen kívül pelenkázó asztalra, tároló szekrényre, és a szoptatáshoz kényelmes fotelre is szükség lesz a szobában. Hasznos lehet egy fényszabályozós lámpa, illetve ügyelni kell a szoba megfelelő árnyékolására is.
- A kisgyermek szobája – Az ágyat feltétlenül ki kell cserélni, emellett a gyermek méretének megfelelő asztalra és székekre is szükség lesz. Érdemes masszív, stabil bútort választani, amely igazodik/igazítható a gyermek magasságához. Szükség lesz nagyobb tároló elemekre, polcos és akasztós szekrényre, esetleg guruló játékdobozokra, könyvespolcokra. Egy parafatábla jó választás lehet, ahogyan egy hangulatos design tapéta is nagy kedvence lehet a gyereknek.
- Az iskolás szobája – Ebben a szobában a legfontosabb új elem az íróasztal lesz, amelynek a magasságára nagy hangsúlyt kell fektetni. Ügyeljünk arra, hogy a szék megfelelően tartsa a gyerek hátát. Az asztal legyen közel az ablakhoz, jobbkezeseknek balról, balkezeseknek jobbról jöjjön a fény.
- A kamaszkor szobája – Egy kamasz szobájába kerülhet ülőgarnitúra, számítógép és kinyitható kanapé, vagy nagyobb ágy is, emellett a tárolásra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Fontos a jó hangszigetelés, és adott esetben a színek cseréje is, legyen szó tapétacseréről, vagy a falak átfestéséről.
Miben segíthet a lakberendező?
Egy rutinos lakberendező segíthet nekünk abban, hogy milyenek a megfelelő padló- és falburkolatok, tároló elemek, lámpatestek és színek. A tér kihasználása szintén fontos, hiszen a gyerekeknek a játékhoz, a kamaszoknak pedig a hobbijukhoz (pl. zenélés, tánc, sportolás) lehet szükségük nagy térre.
A lakberendezési stílus, és a megfelelő kiegészítők kiválasztásában szintén célszerű kikérni a lakberendező tanácsát, így a szoba egy-egy szálon mind stílusában, mind hangulatában a lakás többi pontjához is passzolni fog majd.